| | |
 |
Bemutatkozás A debreceni helyőrségi klubot 1951-ben alapították, akkor még Debrecen város legfrekventáltabb helyén, Tiszti Klub majd Fegyveres Erők Klubja, Helyőrségi Művelődési Otthon, és végül Helyőrségi Klub néven melyet jelenleg a HM. Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. üzemelteti és felügyeli. Ma a Helyőrségi Klub épülete ipari övezetben, a 33-as főút bevezető szakaszánál a Kossuth laktanyával szemben helyezkedik el, 478 m2 összterületen, melyhez egy hasonló területű zöldövezet, udvar is tartozik.
|
Bemutatkozás
Birtokunkban van az EGRI TISZTI KASZINÓ alapító okirata 1922-ből. A klub – ma úgy mondanánk – „alulról jövő kezdeményezés” formájában alakult. A Trianoni diktátum után kevés állami-politikai támogatást kapott, ezért a felelősök komoly tagdíjjal, részvételi költségekkel tervezték a kaszinó működtetését. Jelenlegi helyén 1952 óta működött. Az épület maga a híres egri „ Kanonok-sor” része, 1926-ban művelődési intézménynek épült. Kezdetben az egyházi iskolai és iskolán kívüli közművelődés, közélet színtere volt.
|
Bemutatkozás
Intézményünk 1951 óta működik helyőrségi klubként Hódmezővásárhely belvárosában, frekventált helyen, a Kossuth-tér, a főtér közvetlen szomszédságában. Ezen az új helyen egy szép épületben működik kapcsolódó zárt udvarral (amely korlátozottan piknikelésre és parkolásra is alkalmas). A létesítmény alaprendeltetése a Hódmezővásárhelyen szolgáló és élő igényjogosult állomány és családtagjainak, szabadidős, rekreációs és művelődési igényeinek felkeltése és kielégítése, valamint a honvédelem ügye iránt elkötelezett civil polgárok bevonása az intézményünk hatókörébe. A Helyőrségi Klub programjai nyilvánosak, azokat a város minden polgára igénybe veheti.
|
Bemutatkozás
Kaposváron 1953 óta működik „Tiszti klub”, bár az idők során elnevezése többször megváltozott. Hívták Fegyveres Erők Klubjának, Helyőrségi Művelődési Otthonnak, és Helyőrségi Klubnak – 2000. július 14-ig. A létesítmény alaprendeltetése a Kaposváron szolgáló és élő igényjogosult állomány és családtagjainak, szabadidős, rekreációs és művelődési igényeinek kiszolgálása, valamint a honvédelem ügye iránt elkötelezett civil polgárok bevonása intézményünk hatókörébe. A Helyőrségi Klub programjai, szolgáltatásai nyilvánosak, azokat a város minden polgára igénybe veheti.
|
Bemutatkozás
Kecskemét Helyőrségi Klubjának épülete a múlt század végén épült. Kórház, majd szálloda működött benne 1948-ig, amikor is az épület a Magyar Néphadsereg kezelésébe került. Hamarosan itt nyitotta meg kapuit a város Tiszti Klubja. Mint általában a zárt vendégkörrel rendelkező intézményeket, ezt klubot is némi misztikum lengte körül a városban, nem utolsó sorban a kulturálódni vágyók szűk, de elit köre és a vendéglátói szolgáltatások alacsony árai miatt.
|
Bemutatkozás
Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 120 000 fős lakosú megyeszékhelye, mely összeköti Tokajt – a Királyok Borának Városát – Debrecennel, a Kálvinista Rómával. A Helyőrségi Klub a város szívében foglal helyet. Az épület Melhause János terve alapján készült 1891-ben, majd a város 10 évre bérbe vette, hogy így gondoskodjon az itt letelepített huszárezred parancsnokának szolgálati lakásról.
|
Bemutatkozás
Szinte egy időben, 1951 elején, több magyar katonai alakulat települt Pápára: a lövész hadosztály, és annak lövész ezrede, melyek a Pápakovácsi úti épületekben kerültek elhelyezésre. A katonacsaládok számára a Kilián lakótelepen épültek először négyemeletes házak.
A belvárosban, a Tókertben lévő leventeotthon épületének átalakítása után, szinte azonnal, 1951. január 15-én megnyílt a tiszti klub. Első parancsnoka Csulák János százados lett, aki 1956-ig töltötte be ezt a tisztséget. Az alakulatok által delegált kulturális bizottság szorgalmazta és felügyelte az intézmény működését. A klub óriási forgalmat bonyolított le, állandó kantinnal, étteremmel, könyvtárral, biliárdszobával. Hetente két-három mozi-vetítés volt, a hétvégeken egy-két műsoros est, helyi és környékbeli amatőrökkel, és utazó fővárosi esztrád műsorokkal. Volt önálló néptánc csoport, és a Kisker Vállalattal közös színjátszó csoport is.
|
Bemutatkozás
Intézményünk Székesfehérvár történelmi belvárosától pár percre található. Az épület 1884-ben épült; kétszintes, U alakú beépítésű, egységesen késő eklektikus épület. Az idők hosszú során az épület több funkciót is betöltött; így például volt a Magyar Királyi Honvédség 17. ezredének laktanyája is. A HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft. Székesfehérvári Intézmény – közismertebb néven Helyőrségi Klub – a Honvédelmi Minisztérium fenntartása alatt működik mint művelődési ház. Elsődleges célunk a helyőrségben szolgáló hivatásos, szerződéses katonák és családtagjainak széles körű kulturális, szórakoztató, közhasznú tanfolyamokkal és igény szerinti programokkal való kiszolgálása.
|
BemutatkozásFennállásának hét évtizede alatt mindvégig a Szentendrén szolgálatot teljesítő hivatásos és nyugállományú katonák, tanintézeti hallgatók és családtagjaik művelődését, regenerálódását szolgálta. A klub a Budapest–Szentendre 11-es út mentén, a katonai tanintézetek, valamint a HÉV és BKV pályaudvar közelében található; a város felé az út jobb oldalán, a laktanyától kb. 300 méterre.
|
Bemutatkozás
Intézményünk a századelőn épült, műemlékjellegű polgári kúria. Az ötvenes évektől tölt be a városban közművelődési tevékenységet. Alaptevékenységét tekintve a hivatásos – szerződéses – nyugállományú katonák és polgári alkalmazottak, valamint családtagjaik művelődési tevékenységét szolgálja, oly módon, hogy egyben nyitott a civil társadalomra, és fogékony az újra.
|
Bemutatkozás A Szolnoki Helyőrségi Klub - népszerű nevén a HEMO - Szolnok belvárosában található, a Szigligeti Színház és a Városháza szomszédságában, a Táncsics Mihály utcában. Intézményünktől néhány méterre folyik a Tisza. A parti sétány a város egyik legszebb része, itt található a Tisza Szálló és Gyógyfürdő, a Verseghy Gimnázium, a református templom. Egy kis sétával érhető el Szolnok város új jelképe, Közép-Európa leghosszabb gyalogos hídja, a Tiszavirág gyaloghíd. Intézményünk a városban található 5 katonai alakulat hivatásos és szerződéses állományát, azok családtagjait, nyugállományú tagjait, közalkalmazottait és a honvédelemi oktatási intézmények hallgatóit szolgálja ki. 2010. június végétől "Seregszemle" címmel indult a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság és a Fehérvár Médiacentrum közös katonai magazinja. Az első rész a szolnoki MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóaljat mutatja be, a második részben pedig a MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj munkájával és feladatrendszerével ismerkedhetnek meg a nézők. A filmek elérhetők az alakulatok jelzésére kattintva. Kérjük ismerkedjen meg a szolnoki katonai alakulatokkal!
|
Bemutatkozás
Táborfalva község Pest megye déli határán fekszik, Budapesttől 56 km-re. A klub egy tiszti lakótelep közepén, alakulatokkal körbeövezve, az 50-es főúttól, illetve a községtől 3 km-re helyezkedik el. A klub épülete az 1920-as években épült, patinás kétszintes építmény, mely a mai napig megőrizte rendeltetését. Alaprendeltetésünk, fő feladatunk változatlanul a helyőrségben élő igényjogosultak kulturális igényeinek ellátása, szolgálata. A közhasznú tevékenység kiegészítéseként segítő jellegű üzleti tevékenységet is folytatunk.
|
Bemutatkozás
A létesítmény a MH Logisztikai Ellátó Központ 5. sz. bázisaként működő laktanyához
kapcsolódik. Az épület tervezése 1976-ban indult el, a kivitelezés
1983-ban fejeződött be. Az akkor még csak katonai célokat szolgáló
Helyőrségi Művelődési Központ néven működő intézmény 1983. március
25-én nyitotta meg kapuit. Az igények változásának eredményeként a klub 1991-ben Helyőrségi Klub néven a civil szféra felé
is megnyílt. 1996-ban alegységként, majd 2000-től kht (HM Honvéd Kulturális Szolgáltató Kht.) formában folytatta tevékenységét. Többszöri szervezeti átalakítás után 2009-től HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. néven működött tovább, majd 2011-ben jogutódként megalakult a HM Bessenyei György Kulturális és Üdültetési Közhasznú Nonprofit Kft.
|
Bemutatkozás A Tatai Helyőrségi Klub 1932-ben épült Tata központjában. Hosszú évtizedeken keresztül Tiszti Kaszinó néven, illetve Tiszti Klubként működött. A létesítménynek a 90-es évekig meghatározó szerepe volt a város katonáinak mindennapjaiban. A haderő átalakulása jelentős változást hozott a klub életében is. A hagyományos tiszti kaszinóra jellemző tevékenység fokozatosan elhalványult, ugyanakkor megnyílt kapuja a civil lakosság felé.
|
Bemutatkozás
A Helyőrségi Klub a város meghatározó közművelődési intézménye. Elegáns belső termeivel méltó helyet biztosít a közművelődési és a honvédségi szakmai rendezvényeknek. Az emeleti galériában hónapról hónapra új vendégművész mutatkozik be. Intézményünk háromszintes, - műemlék környezetében levő, helyileg védett építmény - a város egyik legrégibb és legszebb épülete. Ma a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. Várpalotai Klubja elnevezés alatt végzi alaprendeltetés szerinti feladatait.
|
Bemutatkozás
Több mint 4000 m2-en, egyhektáros park ölén nyitotta meg kapuit 1990.
március 1-jén a HM Rekreációs és Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft.
Veszprémi Klubja. Több mint 30 művészeti csoport, kisközösség működik a
házban, melyek közül több szép sikerrel szerepel megyei és országos
rendezvényeken.
|
|
|
|
 |
| | |
|
 |
| Február 5, |
|
|
|